Mikor e kései órán a szürkületben egyedül üldögélek s az égő tölgy lángja lobog, Régmúlt háborús jeleneteken elmélkedem – számtalan, eltemetett ismer… - Walt Whitman

" "

Mikor e kései órán a szürkületben egyedül üldögélek s az égő tölgy lángja lobog,
Régmúlt háborús jeleneteken elmélkedem – számtalan, eltemetett ismeretlen katonán,
Az üres neveken, olyanokon, melyeket nem írtak sem égre, sem tengerre, a vissza-nem-térteken,
A csata utáni kurta békén, zord, hantoló osztagokon,
Egész Amerikából, Északról, Délről, Keletről, Nyugatról, ahonnan jöttek, mély árkokba összegyűjtött halottakon:
Az erdős Maine-en, Új Anglia farmjain, a termékeny Pennsylvanián, Illinoison, Ohion,
A mérhetetlen Nyugaton, Virginián, Délen, Carolinákon, Texason,
(Még itt is, szobám árnyékaiban és homályos fényei közt, a halk, lobogó lángokban,
Ismét látom a délceg, bátran támadó sorokat, amint felmagasodnak – hallom a hadseregek ritmikus menetét;)
Nektek énekelem most ezt a dalt, mindnyájatoknak – ti meg-nem-örökített nevek – a háború sötét hagyatéka,
Villanjon fel ebben a dalban a régen elhanyagolt kötelesség – bennem összegyűlt misztikus névsorotok,
Minden nevet felidézek a sötétségből és a halottak hamvaiból,
Mélyen a szívembe véslek ezentúl benneteket, hogy sokáig emlékezzem,
A ti ismeretlen neveitek misztikus soraira, akár Északról, akár Délről jöttetek,
E szürkületi dalban éltek ti tovább, szeretettel bebalzsamozva.