A fost o greseala. Pentru ca adineauri am inteles ca intre mine si o insecta, intre o insecta si un rau, intre un rau si un strigat, care se arcuiest… - László Krasznahorkai

The entire end-of-October night was beating with a single pulse, its own strange rhythm sounding through trees and rain and mud in a manner beyond words or vision: a vision present in the low light, in the slow passage of darkness, in the blurred shadows, in the working of tired muscles; in the silence, in its human subjects, in the undulating surface of the metaled road; in the hair moving to a different beat than do the dissolving fibers of the body; growth and decay on their divergent paths; all these thousands of echoing rhythms, this confusing clatter of night noises, all parts of an apparently common stream, that is the attempt to forget despair; though behind things other things appear as if by mischief, and once beyond the power of the eye they no longer hang together. So with the door left open as if forever, with the lock that will never open.

In the tense silence the continual buzzing of the horseflies was the only audible sound, that and the constant rain beating down in the distance, and, uniting the two, the ever more frequent scritch-scratch of the bent acacia trees outside, and the strange nightshift work of the bugs in the table legs and in various parts of the counter whose irregular pulse measured out the small parcels of time, apportioning the narrow space into which a word, a sentence or a movement might perfectly fit. The entire end-of-October night was beating with a single pulse, its own strange rhythm sounding through trees and rain and mud in a manner beyond words or vision: a vision present in the low light, in the slow passage of darkness, in the blurred shadows, in the working of tired muscles; in the silence, in its human subjects, in the undulating surface of the metaled road; in the hair moving to a different beat than do the dissolving fibers of the body; growth and decay on their divergent paths; all these thousands of echoing rhythms, this confusing clatter of night noises, all parts of an apparently common stream, that is the attempt to forget despair; though behind things other things appear as if by mischief, and once beyond the power of the eye they don't hang together. So with the door left open as if forever, with the lock that will never open. There is a chasm, a crevice.

mire ő kijelentette, hogy magyarok nincsenek, hungarian no exist, már kihaltak, they died out, körülbelül úgy száz-százötven évvel ezelőtt kezdődött, és valami hihetetlen módon, tudniillik teljesen észrevétlenül, hungarian?, no exist?, csóválta meg a fejét hitetlenkedve a nő, yes, they died out, erősítette meg határozottan Korim, valamikor a múlt századtól fogva, mivel volt itt egy nagyon nagy keveredés, amiben a végére nem maradt egyetlen magyar sem, csak egy keverék, meg néhány sváb, cigány, szlovák meg osztrák meg zsidó meg román meg horvát meg szerb és így to- vább, és főleg ezeknek a keveréke, de a magyarok eltűntek közben, győzködte a nőt Korim, csak Magyarország van még meg a magyarok helyén, Hungary yes, hungarian not, de már egyetlen őszinte, ép emlék se arról, micsoda különös, nagyszerű, büszke, fékezhetetlen népség volt ez itt, mert az volt, nagyon vad és nagyon tiszta törvények között, akiket kizárólag a nagy tettek örökös véghezvitele tartott ébren, barbárok, akik aztán lassan elvesztették az érdeklődésüket a kis tettekre berendezkedett világ iránt, és elvesztek, degenerálódtak, kipusztultak és elkeveredtek, és nem maradt belőlük más, csak a nyelvük, a költészetük és valami apró, hogyan?, jelezte akkor a nő a homlokát ráncolva, hogy nem érti, de így történt, és az a legérdekesebb, bár őt már nem érdekli egyáltalán, hogy degenerálódásukról és kihalásukról nem beszél senki, az egész ügyről nincs más, csak hazugság, tévedés, félreértés és hülyeség