Isi marturisi ca viata lui fara consistenta, care numara 52 de ani, care alunecase pe langa evenimente, e tot atat de neinsemnata in lupta indarjita … - László Krasznahorkai

De o parte si de alta a soselei, pe portiunea acoperita cu palcuri mohorate de padure pana la linia orizontului, totul este plin cu noroi, iar pentru ca noaptea care se pogoara dizolva consistenta, absoarbe culoarea, transforma incremenirea in plutire, pietrificand tot ce misca, soseaua pare o nava ce stationeaza, leganandu-se misterios in mijlocul unui ocean de mal, mare cat o lume intreaga.

mire ő kijelentette, hogy magyarok nincsenek, hungarian no exist, már kihaltak, they died out, körülbelül úgy száz-százötven évvel ezelőtt kezdődött, és valami hihetetlen módon, tudniillik teljesen észrevétlenül, hungarian?, no exist?, csóválta meg a fejét hitetlenkedve a nő, yes, they died out, erősítette meg határozottan Korim, valamikor a múlt századtól fogva, mivel volt itt egy nagyon nagy keveredés, amiben a végére nem maradt egyetlen magyar sem, csak egy keverék, meg néhány sváb, cigány, szlovák meg osztrák meg zsidó meg román meg horvát meg szerb és így to- vább, és főleg ezeknek a keveréke, de a magyarok eltűntek közben, győzködte a nőt Korim, csak Magyarország van még meg a magyarok helyén, Hungary yes, hungarian not, de már egyetlen őszinte, ép emlék se arról, micsoda különös, nagyszerű, büszke, fékezhetetlen népség volt ez itt, mert az volt, nagyon vad és nagyon tiszta törvények között, akiket kizárólag a nagy tettek örökös véghezvitele tartott ébren, barbárok, akik aztán lassan elvesztették az érdeklődésüket a kis tettekre berendezkedett világ iránt, és elvesztek, degenerálódtak, kipusztultak és elkeveredtek, és nem maradt belőlük más, csak a nyelvük, a költészetük és valami apró, hogyan?, jelezte akkor a nő a homlokát ráncolva, hogy nem érti, de így történt, és az a legérdekesebb, bár őt már nem érdekli egyáltalán, hogy degenerálódásukról és kihalásukról nem beszél senki, az egész ügyről nincs más, csak hazugság, tévedés, félreértés és hülyeség

I would leave everything here: the valleys, the hills, the paths, and the jaybirds from the gardens, I would leave here the petcocks and the padres, heaven and earth, spring and fall, I would leave here the exit routes, the evenings in the kitchen, the last amorous gaze, and all of the city-bound directions that make you shudder, I would leave here the thick twilight falling upon the land, gravity, hope, enchantment, and tranquility, I would leave here those beloved and those close to me, everything that touched me, everything that shocked me, fascinated and uplifted me, I would leave here the noble, the benevolent, the pleasant, and the demonically beautiful, I would leave here the budding sprout, every birth and existence, I would leave here incantation, enigma, distances, inexhaustibility, and the intoxication of eternity; for here I would leave this earth and these stars, because I would take nothing with me from here, because I've looked into what's coming, and I don't need anything from here.” — László Krasznahorkai