…era alquanto facilitato nel sentire l’umana nullità rispetto al vertiginoso infinito della volta celeste, si muoveva libero nello spazio immenso e i… - László Krasznahorkai

...megértette, hogy mindaz, amit mi a létből érzékelünk, nem más, mint a hiábavalóság felfoghatatlan terjedelmű emlékműve, mely az idők végezetéig ismétli önmagát, és hogy nem, korántsem a véletlen szerkeszti a maga rettenetes, kiapadhatatlan, diadalmas, legyőzhetetlen erejével, hogy dolgok szülessenek és szétessenek, hanem mintha egy homályos, démoni szándék dolgozna itt, és ez olyan mértékben bele van szerekesztve a dolgokba és a dolgok közti állapotok szövetébe, hogy a szándék bűze mindent betölt, egy kárhozat tehát, egy megvetés műve a világ, ez csapja meg agyát annak, aki gondolkodni kezd, ezért ő nem is gondolkodik, megtanult nem gondolkodni többé, ami természetesen nem vezetett sehová, mert azt a bűzt csak érzi, bármerre néz, bármerre fordítja a fejét, ez a bűz ott van, mert végül is az ítélet, mely szintén azonos a világgal, azt is tartalmazza, hogy a hiábavalóságnak is és megvetésnek is, mely a szándék formáját öltötte fel, a tudatában kell legyen, a hiábavalóságnak és a megvetésnek is, folyton, minden egyes pillanatban, aki gondolkodni kezd, viszont elég lemondani a gondolkodásról, és csak nézni a dolgokat, már létre is jön a gondolkodás új alakban, vagyis megszabadulni nem lehet, akár gondolkodik az ember, akár nem gondolkodik, mindenképpen a gondolkodás foglya, és iszonyatosan facsarja az orrát a bűz, így hát ő mit tehetne, áltatja magát, azzal áltatja, hogy hagyja, menjenek a dolgok a maguk természetes útján...

...because he came here on the wrong day, because he was born in the wrong time, because he had been born, it was all wrong from the very beginning, he should have known, should have sensed, that today was not the day to begin anything, nor was tomorrow, there were no days before him now, as there had never even been any, just as there was not and never would be a day...

Brusc, simti un gust acru pe limba si crezu ca a sosit moartea. (...) era atent, zi de zi, la gustul mancarii, deoarece stia ca moartea se instaleaza mai intai supe, in carnuri, in pereti; mesteca indelung fiecare bucatica de mancare, inghitea incet apa sau, rar, vinul, iar uneori simtea o dorinta irezistibila sa rupa o bucata din tencuiala plina cu pete de salpetru de pe peretii din sala masinilor de la vechea casa a pompelor, unde locuia, si s-o guste, ca-n anomalia ce tulbura ordinea aromelor, gusturilor sa recunoasca Semnul, convins fiind ca moartea este doar un soi de atentionare, nicidecum o irevocabilitate disperata.