He heard hundreds of exhausted feet scraping the ground behind him, he saw the stray cats at his own feet as they scattered in fear before the silent… - László Krasznahorkai

They’re waiting patiently, like the long-suffering lot they are, in the firm conviction that someone has conned them. They are waiting, belly to the ground, like cats at pig-killing time, hoping for scraps

Szédelegve nekidőlt a kocsmafalnak, elhárította a kocsmáros ajánlatát („Jöjjön csak, támaszkodjon rám, szarrá ázik itt kint, ne csinálja már…”), s csak állt bambán és üresen ebben a könyörtelen erőben, látta, de nem értette ezt a tántorgó világot maga körül, míg aztán – egy újabb félóra múlva – ahogy szinte átmosta az eső, egyszer csak azon vette észre magát, hogy kijózanodott. Befordult az épület sarkán, odaállt vizelni egy kopasz akáchoz, s ahogy közben felnézett az égre, rettentő kicsinek és gyámoltalannak érezte magát, és míg kiapadhatatlanul, férfias erővel csobogott belőle a húgy, ismét rátört a szomorúság. Kitartóan pásztázta maga fölött az eget, s arra gondolt, hogy számukra, valahol – bármilyen messze is legyen – mégiscsak véget ér ez az örökre föléjük feszített mennybolt, amiként „itt mindennek elrendelt vége van”. Mint egy ólba, gondolta, még mindig zúgó aggyal, beleszülettünk ebbe a körülkerített világba, s akárcsak a saját mocskukban hentergő disznók, mi sem tudjuk, mi végre ez a tülekedés a tápláló csecsek körül, minek ez az örökös közelharc a vályúhoz vezető sávban, vagy alkonyatkor az alvóhelyekért. Begombolkozott, s arrébb ment, hogy szabadon érje a víz. „Mossad csak öreg csontjaimat! – morogta keserűen. – Mossad, mert ez a vén hugyos nem húzza már sokáig.” S csak állt mozdulatlanul, behunyt szemmel, és hátravetett fejjel, mert szeretett volna megszabadulni ettől a makacs, újra és újra feltörő vágytól, hogy legalább most, utolsó éveiben megtudja végre, „minek is kellett ide ez a Futaki”.

It was the kind of nightmare where you realize that the missing weight of things is sitting right there on your chest, like some kind of succubus, but before you can shove it off, it gets sucked away through a mysterious process into the unknowable realm of your cells, and from there on you are defenseless, your cells already weigh a ton, while your whole body is so light it almost floats, and that’s how it goes until you can only wonder how the cells could be so unbearably heavy when the body is so nauseatingly light, and in this nauseating lightheadedness things gradually recede from you just as you too begin to gradually recede from them, in a word it is like when a person lugging a load becomes exhausted by all this lugging and suddenly looking down at his hands sees that there is nothing in them, there never was, that he had been lugging nothing — that is, when you suddenly realize that something is no longer in your possession, just as nothing ever had been.